Megasztár4 - tehetség kutató show

újra megasztárt keres a tv2

Kereső

Egyedi keresés

Megasztár

Reklám

Videó

Utolsó kommentek

Ajánló

Lüszit kiközösítették megasztáros társai

2008.11.06. 08:58 sorozat

 

Tóth Lüszi van a legnehezebb helyzetben a tehetségkutató újabb, szombati döntője előtt. A 13 éves kislánynak ugyanis nem csak a felkészülés kínjaival kell megküzdenie, hanem azzal is, hogy a közutálatnak örvendő édesanyja miatt elszigetelődik a Megasztár házban.

 

 

Klikkesedik a csapat a szálláshelyükül szolgáló gödi szállodában. A néhány hetes összezártság ugyanis éppen elég ahhoz, hogy összehozza vagy éppen eltávolítsa egymástól az énekes palántákat. A Bors ezért rögtönzött közvélemény kutatást végezett arról, ez idő alatt ki kivel kötött barátságot. Eszerint az egyik társaságba Király Viktor, Bencsik Tamara, Nguyen Hien és Szecsődi Karcsi, a másikba pedig Lakatos Krisztián és Fekete Dávid tartozik.

– Viktorral, Tamarával és Hiennel töltöm a legtöbb időt. Igyekszünk apáskodni Hien felett, mert eddig Soniaval volt jóba, de ő kiesett – mondta Karcsi.
Tamara Karcsit kedvelte meg, mert lelkileg jól megértik egymást. Viktor szintén Karcsit, Tamarát és Hient nevezte meg.
– Jó velük beszélgetni, ráadásul Hiennel nagyon hasonló a zenei ízlésünk – mondta Viktor, amit a vietnámi lány is megerősített.
Fekete Dávid és Lakatos Krisztián is egymásra találtak, mindketten érzékenyek, finom lelkivilágú emberek. Noha nagyon udvariasan mindannyian azt is elmondták, hogy a többiekkel is jóban vannak, de Lüszit név szerint senki se említette.
Szegény csak egy mondatot tudott kérdésünkre kinyögni:
– Én mindenkivel jóban vagyok.
Az eredmény tehát lehangoló 13 éves kislány szempontjából, akinek viselnie kell annak következményeit, hogy mindenkinek elege van édesanyjából. Edit ugyanis előszeretettel osztogat kéretlen tanácsokat a versenyzőknek és zongoratanár lévén jogosultságot érez, hogy durván leszólja az énekeseket gyakorlás közben. Már a stábtagoknál is betelt a pohár, megelégelték, hogy Edit mindenki munkájába beleszól. Szálláshelyükön beszédtéma az is, hogy a közös gyakorlásokon és ének órákon kívül folyamatosan hajtja Lüszit, ezzel kevés időt hagyva a pihenésre. Egyetlen cél lebeg a szeme előtt: kipréselni csöppnyi lánykájából a maximumot, nem törődve a következményekkel. Edit ráadásul homokba dugja a fejét, nem gondolkodik el a kritikákon, hanem rögtön másokban keresi a hibát. Sajnos már az újságírókkal se áll szóba, a csatornánál arra is csak nehezen tudták rávenni, hogy a tegnapi Mokkában nyilatkozzon, ahol tagadta, hogy vele bárkinek is baja lenne.
Az elmérgesedő helyzetről véleményt kértünk a csatornától is.
– Érzékeljük a feszültséget, de remélem ez nem nyomja rá a bélyegét Lüszi szombati teljesítményére – mondta Magyar Rita, a TV2 szóvivője.


Forrás: borsonline.hu
 

Tóth Lüszi anyukája kipakol

Rengeteg támadás érte már a Tóth családot, a fenti hír is arról szól, hogy a Megaházban nem látják szívesen Lüszi édesanyját. Edit tiszta vizet öntött a pohárba a Mokka stúdiójában

 

Forrás: tv2.hu

 

Szólj hozzá!

Címkék: megasztár tv2 király viktor tóth lüszi szecsődi károly bencsik tamara lakatos krisztián nguyen thanh hien fekete dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://megasztar.blog.hu/api/trackback/id/tr16753409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása