Megasztár4 - tehetség kutató show

újra megasztárt keres a tv2

Kereső

Egyedi keresés

Megasztár

Reklám

Videó

Utolsó kommentek

Ajánló

Tamara bizonyít

2008.10.27. 13:01 sorozat


Hatalmas csalódással és fájdalommal a szívében érkezett a Megasztárba Bencsik Tamara. Amikor a szabadkai lányt szerelme kirúgta, búcsúzóul annyit mondott: soha nem lesz belőle senki, akkor tudná komolyan venni, ha a Megasztár színpadán látná énekelni. Tamara bizonyított. Nem a volt barátjának, hanem az egész országnak. 

Szombat este Tamara és Pacsirta állt a TV2 Megasztár zsűrije elé, hogy a mester négyes meghozza ítéletét. Az ítészek Tamara előadását jobbnak találták, ezért úgy döntöttek, hogy Ásós Attilától búcsúznak. Tamarát rettenetesen megviselte, hogy közel állt a kieséshez, de mint mondta: ebből gyűjt erőt, hogy ezután még jobb legyen.


– Idén nyáron ért véget a kapcsolatom, ami 3 évig tartott – kezdte Tamara. – Én Pestre költöztem, a párom pedig Szabadkán maradt. De nem csak a távolság mérgezte meg a szerelmünket. Fontos számomra, hogy aki közel áll hozzám, az támogasson az álmaimban. Ő pedig nem tartott semmire engem.
A szakításkor azt mondta, hogy csak akkor lenne rám büszke, ha a Megasztár vagy az Eurovíziós Dalverseny színpadán látna énekelni. De így, hogy egy senki vagyok, nem tud komolyan venni. Borzasztóan megbántott. Azóta nem tartjuk a kapcsolatot, és nem is szeretnék vele többet beszélni. Nem miatta jelentkeztem a tehetségkutató versenyre, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekel most mit gondol. Remélem csodálkozik – mondta Tamara, aki azóta csak az éneklésnek él.
– Nincs most senkim, a Megasztár a szerelmem – nevetett Tamara. – Épp eléggé megvisel lelkileg, hogy hétről hétre elveszítem egy társam. Pacsirtát nagyon szeretem, bevallom sírtam amikor kiköltözött a hotelből. De ő nagyon jól viselte, büszke volt magára, hogy eddig eljutott. Furcsa, de úgy éreztem, hogy inkább a társaság fog neki hiányozni, nem a verseny. Az biztos, hogy belőle így is, úgy is híres énekes lesz.

Forrás: borsonline.hu
 

Szólj hozzá!

Címkék: megasztár tv2 bencsik tamara

A bejegyzés trackback címe:

https://megasztar.blog.hu/api/trackback/id/tr37734242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása