Megasztár4 - tehetség kutató show

újra megasztárt keres a tv2

Kereső

Egyedi keresés

Megasztár

Reklám

Videó

Utolsó kommentek

Ajánló

A Megasztár 4. új zsűritagjától a versenyzők félnek, mint a tűztől

2008.10.11. 14:04 sorozat


 Van, aki nem érti a szerepét, van, aki kíváncsi, de a legtöbben tartanak Friderikusz Sándortól (50) a Megasztár 4. versenyzői közül. A fiatalok ma este először szembesülnek azzal, hogy egy eddig számukra ismeretlen zsűritag is véleményezi teljesítményüket, ráadásul ország-világ előtt.

– Be kell vallanom, félek tőle, hiszen úgy tudom, őt kifejezetten „megmondó ember”-nek hozták a műsorba. Nem ismerem, így nem is tudom elképzelni, milyen lesz. Egy biztos, én mindent megteszek, hogy jól teljesítsek – árulta el Fekete Dávid (21).

A verseny legidősebb tagja, Szabados Attila (32) is kíváncsi, milyen lesz a Fridivel kiegészült zsűri, bár nem egyértelmű, mi lesz a szerepe. – Mivel az első adásban nyolc embert a zsűri juttat tovább, nem tudjuk, hogyan fog ez működni. Mi történik akkor, ha ketten valaki ellen vannak, ketten pedig mellette. Akkor ki fog dönteni? – tette fel a kérdést Szabados Attila.

Persze a többiek is tartanak Friderikusztól, hiszen a műsorvezető saját maga árulta el, nem kertel majd. Egyébként sem úgy ismerni, mint aki nem meri megmondani őszintén a véleményét, a műsorvezető ugyanis mindig is vállalta, kiről mit gondol. Nem csoda hát, hogy a versenyzők tartanak az új zsűritagtól, hiszen Fridi kollégája, Mester Tamás (37) is azt vetíti előre, hogy az ismert műsorvezető nem tesz majd lakatot a szájára.

– Szerintem ez a verseny arról szól, hogy őszinték legyünk velük, hiszen a mi véleményünk alapján is meg tudják majd különböztetni a versenyzőket. Sándor egy őszinte ember, és úgy gondolja, hogy ért is hozzá. Engem is folyamatosan cikiz, de a dolog nálunk kölcsönösségi alapon működik – mondta Mester.

De vajon mi is lesz a szerepe Friderikusz Sándornak mint a Megasztár 4. egyik zsűritagjának? – A megazsűri négytagú, nincs elnöke. A ma esti műsorban a nyolc embert egyetértésben kell továbbjuttatniuk, így nagy szerepe van annak, ki mennyire kompromisszumképes. Mindenáron kell egyezniük! – nyilatkozta a TV2 szóvivője, Magyar Rita.

Forrás: blikk.hu
 

1 komment

Címkék: megasztár tv2 friderikusz

A bejegyzés trackback címe:

https://megasztar.blog.hu/api/trackback/id/tr74708510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pigler Priscilla 2008.10.11. 23:45:42

Azt kaptam, amit vártam! A legeslegjobb IMI volt, de még hogy mennyire! Nagyon!Természetes, laza, őszínte, kedves, és a hangja: hát az sokat ígér még a jövőben is! Rengeteg puszit küldök ezért a kiváló teljesítményért! Izgatottan és örömmel várom a jövő heti szereplésed, és nagyon bízom benned! Jó éjt, kedves BALOGH IMRE!
süti beállítások módosítása